Kivonat
a
Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
című
Pályázati felhívás útmutatójából
KEOP-2009-5.3.0/B
1. Pályázat célja és háttere
Az energetikai hatékonyság fokozásának és az energiatakarékosságnak a szükségességét alátámasztja, hogy a statisztikai adatok szerint a hazai energiaigényesség egységnyi GDP előállítására vetítve - a statisztikai adatok szerint - valuta-paritáson mérve több mint háromszor, vásárlóerő-paritáson mérve pedig mintegy másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban.
Az energetikai hatékonyság fokozása hozzájárul az energiaellátás biztonságának a növeléséhez, az igen magas (75%-ot is meghaladó) energiaimport-függőség mérsékléséhez és a környezeti ártalmak csökkentéséhez, ezzel pedig az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítéséhez.
A konstrukció hozzájárul az épületek (különös tekintettel a központi és helyi költségvetési szervek épületeire és az egyéb középületekre, valamint a vállalkozások üzemi és irodaépületeikre is), energia-takarékosság, - hatékonyság és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházásainak megvalósításához, vissza nem térítendő támogatás formájában. A konstrukció elsősorban kis-közepes méretű projekteket támogat, a kedvezményezetti célcsoport és a regionális térkép szerint 30-70 % (ún. jövedelemtermelő projekt esetében 10-70%) mértékben.
Jelen kiírásban a pályázatok egyfordulós kiválasztási eljárás keretében kerülnek kiválasztásra.
Ennek lényege, hogy a pályázónak egy részletesen kidolgozott projektet (Pályázati adatlap és megvalósíthatósági tanulmány, valamint egyéb kötelező mellékletek) szükséges benyújtani, mely alapján döntés születik, és támogatás esetén ezen projektjavaslat alapján valósítható meg a projekt.
2. Rendelkezésre álló forrás
Rendelkezésre álló forrás: 6 000 M Ft
További részletek 
3. Támogatás mértéke és összege
3.1 Támogatás mértéke
Támogatás mértéke alapesetben: 50% , de bizonyos esetekben: 70%.
3.2 Támogatás összege
Támogatás összege minimum 1 000 E Ft és maximum 500 000 E Ft
4. Pályázat benyújtási határideje
A pályázat benyújtására 2009. szeptember 1. és 2010. december 31. között van lehetőség.
5. Pályázók köre
- Kis- és középvállalkozások
- Mikro- és kisvállalkozások
- Nagyvállalatok
- Önkormányzatok
- Önkormányzati intézmények
- Állami intézmények
További részletek 
6. Támogatható tevékenységek
Az energiafelhasználás csökkentése (bármely kedvezményezett esetén, kivéve vállalkozásokat és kivéve, ha bármely kedvezményezett pályázata vállalkozási-gazdasági tevékenységgel kapcsolatos), ezen belül:
1)
Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének
csökkentése a felújításban érintett épület, épületek, vagy egymással
érintkező épületekből álló épületcsoport egészén. Támogatható a
felújítani kívánt épület(ek) egy részén végrehajtott fejlesztés is,
amennyiben a felújítást követően jelen pályázat részét képező, de a
fejlesztés által nem érintett épülethatároló szerkezetek is megfelelnek
a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet 1. számú mellékletének 1. számú
táblázatában meghatározott hőátbocsátásra vonatkozó követelményeknek.
(Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006.
(V. 24.) TNM rendelet 1. számú mellékletét jelen pályázati útmutató
XIII. számú melléklete
tartalmazza.) Egymással érintkező épületekből
álló épületcsoportok esetében az épületcsoportot alkotó egy-egy, vagy
több épület felújítására külön is lehet pályázni.
Projekttípusok:
a fűtött és fűtetlen terek közötti falak fűtetlen tér felé eső oldala)
b) Külső nyílászáró-csere (fa, fém, vagy PVC keretszerkezetű homlokzatiüvegezett nyílászáró, tető-felülvilágító, tetősík ablak, homlokzatiüvegezetlen kapu, homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtóesetén)
c) Hővisszanyerő szellőzés létesítése, amennyiben a pályázat a külső nyílászárók cseréjére is vonatkozik, vagy a nyílászárók megfelelnek a7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerinti előírásoknak.
2) Intézmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése:
Projekttípusok:
b) Automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése,
c) Fűtési- és használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése, szabályozhatóvá tétele, egyedi mérési lehetőségek kialakítása, energiatakarékos megoldások alkalmazása,
d) Hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése,
e) Kisléptékű, helyi kogeneráció, vagy trigeneráció kiépítése, (kizárólag saját felhasználásra, villamos energia értékesítés nélkül)
f) Hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása,
g) Gőz hőhordozó közeg váltása forró vízre,
h) A hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése
i) Távhőrendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtése,
j) Technológiai berendezések (étkeztetés, mosás, szárítás, vasalás, stb.) energetikai korszerűsítése, vagy cseréje a meglevőnél jobb energetikai hatásfok és kisebb energiafelhasználás biztosítása céljából.
3) Világítási rendszerek korszerűsítése:
Projekttípusok:
b) Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek;
A fenti 1; 2; 3; alpontok szerinti tevékenységek egymással szabadon kombinálhatók.
Az előzőekben felsorolt projekttípusok e pályázati konstrukció keretében csak az alábbiakban felsorolt megújuló energia hasznosítási technológiákkal kombinált projektek formájában támogathatók.
Az „A) Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek” alfejezet 1) és 2) alpontjaiban felsorolt tevékenységek projekttípusai a következő megújuló energia technológiákkal kombinálhatók (akár több megújuló energia technológiával is):
b) Biomassza, azon belül mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és melléktermék vagy ezek vegyes) felhasználása fűtésre és/vagy fűtésrásegítésre,, biomassza kazán, ennek kapcsolódása HMV és fűtési rendszerhez, és/vagy a termelési folyamathoz, az alapanyag előkészítéséhez és raktározásához szükséges eszközök, berendezések és építmények, valamint kizárólag a tüzelőanyag mozgatására használható szükséges gépek és berendezések, és a visszamaradó anyagok mezőgazdasági célú hasznosításra történő előkészítéséhez szükséges beruházási elemek vásárlása és beépítése.)
c) geotermális energia hasznosítása Hőigényt kielégítő, közepes és alacsony entalpiájú, nagy mélységű termálvizes rendszerek kialakítása, meglévő rendszerek bővítése, többlépcsőssé alakítása. Új kút fúrása, meglévő kút vizsgálata, vízkúttá alakítása (CH meddő kutak esetében), felújítása; kísérőgáz hő-és villamosenergia termelésre történő hasznosítása, fluidum kitermelő rendszer, felhasználóhoz történő hőszállító rendszer kialakítása és bővítése, visszasajtoló rendszer kialakítása, új fogyasztók kaszkád rendszerbe történő bekapcsolása.
d) geotermikus hőszivattyú alkalmazása használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre. (Alacsony hőfokú (talaj, víz, hulladékhőt hasznosító) hőszivattyús rendszerek kialakítása.)
e) egyéb hőszivattyús rendszerek amennyiben összhangban vannak C2 fejezetben meghatározott feltételekkel.
Az „A) Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek” alfejezet 3) alpontjában felsorolt tevékenység projekttípusai a következő megújuló energia technológiával kombinálhatók:
f) napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához.
ii) Hálózatra kapcsolódó fotovoltaikus rendszerek. Napenergia hasznosító
berendezések és azok rögzítő rendszere, villamosenergia hálózathoz kapcsolódásához és a rendszerrel való műszakilag biztonságos működéshez szükséges eszközök, akkumulátor és hálózati elemek. (Pl. napcella, állványzat, inverter (akkumulátor amennyiben szükséges).)
ii) Hálózatra nem kapcsolódó fotovoltaikus rendszerek. Napenergia hasznosító berendezések, azok rögzítő rendszere, fogyasztó egységekhez illetve sziget üzemmódú hálózathoz való kapcsolódhoz, a fogyasztó egységekkel való műszakilag biztonságos működéshez szükséges eszközök és hálózati elemek, villamosenergia tároló egységes
(akkumulátorok).
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vállalkozások esetében a termelési technológiához kapcsolódó energetikai beruházások nem támogathatók. Vállalkozások esetében jelen konstrukció C1.2. A) és B) pontjában felsorolt támogatható tevékenységek megvalósításához kizárólag átmeneti támogatás nyújtható, igazodva a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeiről szóló módosított 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet 5.§. (1) a) pontjához
7. Elszámolható költségek
Kizárólag a C.1.1 és a C.1.2 pont felsorolásban szereplő tevékenységekhez kapcsolódó költségek vehetők figyelembe, egyéb költségek nem. Azaz a projektelemeken belül elszámolható költségek felsorolása teljes körű, a felsorolásban nem szereplő költségek nem számolhatók el. Nem számolhatók el mindazon költségek, melyek a projekt megvalósulásához nem elengedhetetlenül szükségesek. A 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet szerint a következő típusú „állami támogatás” nyújtható: átmeneti támogatás, regionális beruházási támogatás. Az állami támogatás szabályrendszere az útmutató D1 pontjában kerül részletesen kifejtésre, azonban a közcélú illetve „állami támogatásnak” minősülő esetekben az elszámolható költségek köre között nincsen különbség.
Az elszámolható költségekre vonatkozó általános feltételek:
- A költségek felmerülésének legkorábbi időpontja 2007. január 1.
- Elszámolni kizárólag a végérvényesen a kedvezményezettet terhelő, ténylegesen felmerült költségeket lehet, melyek számlával, bevallással, egyéb hiteles számviteli vagy egyéb belső bizonylattal igazolhatóak.
- Elszámolni azokat a költségeket lehet, melyek közvetlenül kapcsolódnak a támogatott projekt tevékenységéhez, nélkülözhetetlenek annak elindításához és/vagy végrehajtásához, szerepelnek a projekt elfogadott költségvetésében, illetve annak hatályos módosításában.
- A költségszámítás alapjául szolgáló egységárak nem haladják meg a szokásos piaci árat (vagy a közbeszerzési szerződésben rögzített árat). A projekt költségvetésének megfelelően részletezettnek és ily módon ellenőrizhetőnek kell lenni ahhoz, hogy meghatározható legyen az elszámolható költség besorolása. A Támogatási Szerződés mellékletét képezi a Költségvetési tábla (XIV. számú melléklet)
- Több, egymástól műszakilag és időben elkülönülő beruházási ütem esetén, a költségvetési táblát az egyes ütemek szerint, és összesítetten is meg kell adni. Az egyes ütemek között átfedés lehet, az egyik ütem megvalósítási szakasza egybeeshet az (időben utána) következő ütem előkészítési szakaszával. A projekt egyes projektelemeire, illetve az előkészítésre vonatkozó maximális mértékeinek előírása az összevont költségvetésben megadott összegekre vonatkoznak.
- (Az egyes ütemek előkészítési költségei esetenként meghaladhatják a 6%-os korlátot, azonban az összes előkészítési költség nem.). A több költségvetés elkészítése és a pályázat tevékenységeinek ütemekre történő bemutatása a megvalósítási tanulmányban különösen indokolt, ha klasszikus előkészítési költségek (pl. tervezés) merül fel, jóval a projekt megkezdését (pl. építési naplóba történő első bejegyzés) követően. Az ütemekre bontás esetén, a pályázati anyagban – így például a létesítményjegyzékben – az egyes ütemeket elkülönítetten mutassák be. A nem megosztható költségeket – tipikusan ilyen lehet pl. a projektmenedzsment, nem szükséges megbontani, azokat az 1. ütem költségvetés táblájában (és az összevont költségvetési táblában) kell szerepeltetni
- Az akciótervben (vagy az operatív programban) meghatározott földrajzi területen a projekt végrehajtása érdekében merültek fel.
- A projekt végrehajtáshoz feltétlenül szükségesek és arányos hozzá adott értéketképviselnek.
- A költségek csak olyan mértékben számolhatók el, amilyen mértékben a támogatott projekthez kapcsolódnak, ill. amilyen mértékben annak célját szolgálják.
- Az egyes költségek elszámolása alkalmával nem valósulhat meg kettős finanszírozás.
- A közösségi jog értelmében vállalkozásnak minősülő szervezetek esetében valamennyi elszámolható költség támogatástartalmára csak és kizárólag átmeneti támogatás nyújtható (lásd D1 fejezet).
- A pályázati kiírás kereteit meghatározó 16/2006 (XII. 28.) MeHVM-PM rendelet, valamint 281/2006 (XII. 23.) Kormányrendelet elszámolható költségekre vonatkozó szabályainak megfelelően megkülönböztetjük az ún. költségkategória és az ún. projektelem fogalmakat.
- Költségkategóriák:
- (A 16/2006 (XII. 28.) MeHVM-PM rendelet 17§. (2) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatási szerződés módosítását köteles kezdeményezni, ha a projekt összköltségének összesen 20%-át meghaladóan változik a költségek költségkategóriák szerinti bontása a támogatási szerződésben rögzítetthez képest.)
- Projektelemek:
- (A 281/2006 (XII. 23.) Kormányrendelet 19§. (5) bekezdése szerint egyes projektelemekre a (4) bekezdésben foglalt finanszírozási formák (utófinanszírozás, szállítói finanszírozás) alkalmazhatók.)
- Egy projektelemre csak egy finanszírozási mód választható. Az egyes projektelemekhez választható finanszírozási módokat a pályázati útmutató mellékletében található táblázat foglalja össze.
- Szállítói finanszírozású projektelemek esetében kizárólag az első kifizetési kérelem keretében számolhatók el a szállítónak már kifizetett költségek (utólagos megtérítés esete).
- Azon projektelemekre, melyekre a kedvezményezett utófinanszírozást választott, támogatási előleg vehető igénybe az Ámr.-ben meghatározottak szerint.
| Költségkategória | Projektelem | |
| Előkészítés | I. immateriális javak | 1. Szellemi termékek megszerzése |
| II. Tárgyi eszközök | 7. Projektmenedzsment I. 8. Projektmenedzsment II. 9. Közbeszerzés 10. Tanulmányok és vizsgálatok elkészítése 11. Tervezés 14. Egyéb | |
| Megvalósítás | I. immateriális javak | 1. Szellemi termékek megszerzése |
| II. Tárgyi eszközök | 2. Ingatlan és ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése 3. Terület - előkészítés, területrendezés 4. sajátos technológiai műveletek 5. Építkezési munkák 6. Eszközbeszerzés 7. Projektmenedzsment I. 8. Projektmenedzsment II. 9. Közbeszerzés 12. Mérnöki feladatok 13. Tájékoztatás, nyílvánosság 14. Egyéb |
Amennyiben az ÁFA levonható, nem számolható el még abban az esetben sem, ha a kedvezményezett ténylegesen nem él a visszaigénylés lehetőségével. Nem egyértelmű helyzetekben célszerű az illetékes APEH igazgatóság nyilatkozatának előzetes kikérése, mivel a támogatást nyújtó szervezettől nem várható el, hogy minden esetben egyértelműen meg tudja állapítani az ÁFA levonás lehetőségét.
A projekt-előkészítés során elszámolható költségek köre A projekt előkészítésével kapcsolatos költségek összege nem haladhatja meg a projekt tervezett összes elszámolható költségének 6%-át.
Megjegyzések:
- Ezen költségek csak akkor számolhatók el, ha az elkészítésükre irányuló szerződések 2007. január 1-je után keletkeztek.
- Az előkészítésnek minősülő költségek felmerülésének időpontja (kiállított számla teljesítési ideje) meg kell, hogy előzze a támogatási szerződésben meghatározott projekt kezdetének időpontját.
- Az előkészítés költségei utólag, a támogatási szerződés aláírását követően számolhatóak el. (előkészítési költségekre csak utófinanszírozási finanszírozási forma választható.)
- Közösségi jog értelmében vállalkozásnak minősülő szervezetek esetében az előkészítés költségeire csak és kizárólag átmeneti támogatás nyújtható. (lásd D1. fejezet)
2. Tárgyi eszközök / Ingatlanok, Gépek, műszaki és egyéb berendezések, felszerelések, járművek, Beruházások, felújítások
Beruházásként vehető figyelembe - a számviteli törvény szerint - a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység, valamint a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység, a hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt. (ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, stb.)
Felújítások között elszámolt tételek eseté szintén a számviteli törvény előírásait kell figyelembe venni.
A költségkategóriákon (a Tárgyi eszközökön) belül az alábbi projektelemek költségei számolhatók el (az elszámolható költségek felsorolása teljes körű, nem bővíthető):
Projektelemek:
I. Immateriális javak / Szellemi termékek költségkategórián belül:
1. Szellemi termékek megszerzése
- Szellemi termékek (pl. tervek továbbfelhasználási jogának megszerzése) beszerzési költségei számolhatók el. (kizárólag olyan szellemi termék beszerzése az elszámolható, amelyik kapcsolódik a projekt tevékenységéhez, valamint megfelel a feltételnek, hogy piaci feltételek mellett, harmadik féltől került beszerzésre)
II. Tárgyi eszközök / Ingatlanok, Gépek, műszaki és egyéb berendezések, felszerelések, járművek, Beruházások, felújítások költségkategórián belül:
7. Projektmenedzsment I. (lásd a C.3.2 fejezetben)
(Előkészítési költségként könyvvizsgáló költsége nem számolható el.)
8. Projektmenedzsment II. (lásd a C.3.2 fejezetben)
A projektmenedzsment I. és a projektmenedzsment II. költségeinek összege az előkészítés és a megvalósítás során együttesen nem lépheti túl a C.3.2-es pontban, az egyes projektelemekre vonatkozó korlátok táblázatban meghatározottat.
9. Közbeszerzés
Közbeszerzési projektelemen belül elszámolható költségek:
- Közbeszerzési dokumentáció kidolgozásának költsége a projektelőkészítésre vonatkozóan
- Közbeszerzési dokumentáció kidolgozásának költsége a projektmegvalósításra vonatkozóan
projektet ütemekre kell bontani. Ilyen esetben – az ütemekre bontás szabályainak megfelelően (ld. Az elszámolható költségekre vonatkozó általános feltételek) – a közbeszerzés költsége szintén csak előkészítésként számolható el
10. Tanulmányok és vizsgálatok elkészítése
Tanulmányok és vizsgálatok projektelemen belül elszámolható költségek:
- megvalósíthatósági tanulmány
- BMR: Belső Megtérülési Ráta elemzés
- Terület-előkészítéshez, rendezéshez kapcsolódó tanulmányok, vizsgálatok pl.: lőszermentesítés előkészítő feltáró munkái, előzetes régészeti felmérés, talajmechanikai szakvélemény
- Hatástanulmány, hatásvizsgálat
- EKHE dokumentáció
- Egyéb tanulmány, vizsgálat költségének elszámolására csak részletes indoklással van lehetőség
A műszaki tervek elkészítésének költsége magában foglalhatja az engedélyeztetési költségeket, amennyiben a megkötött vállalkozói szerződés szerint annak beszerzése a tervező feladata.
Tervezés projektelemen belül elszámolható költségek:
- Elvi engedélyes tervek
- Vízjogi létesítési engedélyes tervek
- Építési engedélyes tervek
- Kiviteli tervek
- Műszaki, informatikai tervek (minőségbiztosítással)
- Műszaki beavatkozási terv
- Egyéb terv költségének elszámolására csak részletes indoklással van lehetőség
Egyéb projektelemen belül kizárólag az itt felsorolt költségek számolhatók el, a felsorolás nem bővíthető.
Egyéb projektelemen belül elszámolható:
- Engedélyek költségei, melyek nem képezik részét a tervezési költségeknek
- Értékbecslés /ingatlanvásárláshoz kapcsolódó/
- Közbeszerzési eljárási díj (közzétételei díj)
- Művelési ágból történő kivonás hatósági díja
- Egyéb hatósági díjak
- Egyéb adók és illetékek, feltéve, hogy valóban és végérvényesen a Kedvezményezettet terhelik
Költségkategóriák:
3. Immateriális javak / Szellemi termékek
4. Tárgyi eszközök / Ingatlanok, Gépek, műszaki és egyéb berendezések, felszerelések, járművek, Beruházások, felújítások
Beruházásként vehető figyelembe - a számviteli törvény szerint - a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység, valamint a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység, a hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt. (ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, stb.)
Felújítások között elszámolt tételek eseté szintén a számviteli törvény előírásait kell figyelembe venni.
A Kedvezményezett által végzett szakmai feladatok saját teljesítésben végzett ellátására csak abban az esetben van mód, (saját előállítású eszközök aktivált értékének elszámolására), amennyiben a vállalkozás fő tevékenysége a projekt tevékenységével egybeesik.
A költségkategóriákon belül az alábbi projektelemek költségei számolhatók el (az elszámolható költségek felsorolása teljes körű, nem bővíthető):
Projektelemek:
I. Immateriális javak / Szellemi termékek költségkategórián belül:
1. Szellemi termékek megszerzése
- Szellemi termékek (pl. szoftverek) beszerzési költségei számolhatók el. (kizárólag olyan szellemi termék beszerzése az elszámolható, amelyik kapcsolódik a projekt tevékenységéhez, valamint megfelel a feltételnek, hogy piaci feltételek mellett, harmadik féltől került beszerzésre)
II. Tárgyi eszközök / Ingatlanok, Gépek, műszaki és egyéb berendezések, felszerelések, járművek, Beruházások, felújítások / költségkategórián belül:
Közösségi jog értelmében vállalkozásnak minősülő szervezetek esetében a Tárgyi eszközök költségkategórián belül felmerülő költségekre csak és kizárólag átmeneti támogatás nyújtható.
2. Ingatlan és ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése
Ha a földterület tulajdonjogának megszerzése elengedhetetlen a projekt eredményes végrehajtásához. Nem haladhatja meg a projekt elszámolható költségeinek 10%-át.
Itt számolható el:
- a földvásárlás
- egyéb ingatlan megszerzésének
- és a szolgalmi jog megszerzésének költsége
Itt számolható el:
- a megelőző mentő régészeti feltárás,
- lőszermentesítés,
- irtási munkák
- növénytelepítés
- talajmunka költségei
- hulladékkezelés
- sajátos technológiai műveletek költsége csak részletes indoklással számolható el
Ezen a projektelemen belül számolható el a:
- bontás
- hozzáférés, védelem
- helyreállítás, rekonstrukció
- felújítás
- átalakítás
- bővítés
- építés
- technológiai szerelés
- próbaüzem
- kapcsolódó infrastruktúra kiépítés költségei
Új eszköz beszerzése támogatható, mely megjelenik a kedvezményezett tárgyi eszköz leltárában.
Ezen a projektelemen belül számolható el:
- Műszaki és egyéb berendezések felszerelések beszerzésének
- Gépek beszerzésének
- Kisértékű tárgyi eszköz beszerzésének költsége
7. Projektmenedzsment I.
/Projekt menedzsment Személyi jellegű Ráfordításai vagy külső szerződés alapján kifizetett díjak/
A projektmenedzsment feladatokat a kedvezményezett elláthatja:
- Saját szervezeten belül kialakított projektmenedzsment szervezet keretében,
- a feladatokra kötött vállalkozói szerződés(ek) alapján /KBT szerint/
- vegyes rendszerben
- általános menedzsment feladatok ellátása
- pénzügyi tanácsadó
- könyvvizsgáló
- jogi szakértő
- műszaki szakértő
8. Projektmenedzsment II.
/Projekt menedzsment Anyagi jellegű Ráfordításai /
- biztosítási díj (biztosítékadáshoz kapcsolódó ráfordítás)
- bankgarancia díja (biztosítékadáshoz kapcsolódó ráfordítás)
- ingatlan jelzáloghoz kötődő értékbecslés (biztosítékadáshoz kapcsolódó ráfordítás)
- jogi, közjegyzői költségek (kötelező biztosíték esetén)
- közbeszerzési szakértő díja
Közbeszerzési projektelemen belül elszámolható költségek:
- Közbeszerzési dokumentáció kidolgozásának költsége
Mérnöki feladatok projektelemen belül elszámolható költségek:
- Műszaki ellenőr
- Mérnök felügyelet
- Terv ellenőr költsége
13. Tájékoztatás, nyilvánosság
Tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos kötelező feladatok költségei számolhatók el az előírások figyelembe vételével
14. Egyéb
Egyéb projektelemen belül kizárólag az itt felsorolt költségek számolhatók el, a felsorolás nem bővíthető.
Egyéb projektelemen belül elszámolható:
- Engedélyek költségei
- Értékbecslés /ingatlanvásárláshoz kapcsolódó/
- Közbeszerzési eljárási díj /közzétételi díj/
- Egyéb hatósági díjak
- Időszakos területhasználati díj
- Egyéb adók és illetékek, feltéve, hogy valóban és végérvényesen a Kedvezményezettet terhelik
8. Útmutató letöltése és nyomtatása
| Útmutató letöltése, vagy megjelenítése |
| A kivonat nyomtatható verziója itt: | ![]() |
Visszalépés az előző lapra
